feb
28

2.Fejezet

| Szerző: ♥ Gréti♫ | 10:05 pm

[Percy szemszöge]

Az új lány

Megálltam az első bungalló előtt. Ez volt mind közül a legterjedelmesebb. Elméleteim szerint (amik igaznak bizonyultak), az egyes bungalló Zeuszt ábrázolja. Hatalmas bronzajtajai hologramként csillogtak. Megemlíteném, hogy a bungalló előtt két (nem túl magasnak bizonyuló) márvány oszlop állt, amien egy-egy villám volt bevésve, aranyra festve. Bekopogtam, és az új lány nyitott ajtót. Hosszú szőkésbarna haja fátyolként hullt háta közepéig, ajkai lágyan köszöntöttek. Angyalarca sziporkázott a gyönyörűségtől, és a szeme, ó a csodálatos sötétkék szeme, mely rabulejtette  tekintetem, gyémántként csillogogtt. Elakadt a lélegzetem, de erőt vettem magamon, és bemutatkoztam. Elmondtam neki mindent, amit tudnia kell, elláttam jó tanácsokkal (már amennyit tudtan adni), és megosztottam vele tapasztalataimat is. Végig a szemébe néztem, azokba a varázslatos szemekbe, és próbáltam nem belepirulni a a beszélgetésbe. A szám önkétlen mosolyra húzódott. A levegő majdhogynem szikrázott körülöttünk. Éreztem, ahogy az arcomba fut a vér. Elpirultam. Elkaptam a tekintetem, hogy kicsit tisztábban tudjak gondolkodni.Próbáltam nem rá nézni, bár, meg kell mondanom elég nehéz volt. Küszköfdtem, s amikor már úgy éreztem eléggé lenyugodtam, visszafordultam sorstársamhoz. Szeméből zavartság sugárzott. A lány annyira megbabonázott, hogy nem bírtam gondolkodni. Kínos csend következett. Egymással szemben álltunk, és egy szót sem szóltunk egymáshoz.Ebben a csöndben a szemét, és az ajkát figyeltem. Furcsa, nagyon furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben. Az egyik hosszasan időzött a szemem előtt. Ábrándomban, lassan elindultam  a lány felé. Ajkaira vágytam. Arra, hogy megízlelhessem őket. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és próbáltam józan maradni. Elköszöntem Aquától, és a 3-as bungalló felé vettem az irányt. Amint kiléptem az ajtón, kitisztult a fejem, és normálisan (már ami nálam a normális) tudtam gondolkodni. MOST örültem, hogy senkivel sem kell osztoznom a bungallón, így tudok gondolkodni. Bementem saját "birodalmamba" és lefeküdtem az egyik emeletes ágyra. Éreztem, hogy a szívverésem lelassul, és felveszi a megszokott ütemét. Csak bámultam ki a fejemből, és elmerengtem ábrándjaimban. Egy végtelen pillanatban Aquára gondoltam, és erre a találkozásra. Milyen furcsa, hogy elsőre meglátsz valakit, és már olyanokat gondolsz, hogy meg akarod csókolni. Soha nem éreztem ilyet. Ez a lány, egyszerűen megbabonázott. Lassan lehunytam a szemem és az "Álmok Tengere" felé úsztam.

[by: Maria Ł]

feb
27

1.Fejezet

| Szerző: ♥ Gréti♫ | 7:29 pm

 

 [Aqua szemszöge]

Az Oliposzon

Na megérkeztem! Itt vagyok a Félvér-táborban, szóval ennek örömére kezdek egy naplót. Szóval...hol is kezdjem? ja, igen: Anyu utállak! Miért? Na...várj. Kezdjük ott, hogy istenek léteznek! Igen, jól olvastad, létezik az összes isten: Zeusz, Héra, Poszeidón, Hádész...stb. Köztudott, hogy ők imádnak a halandókkal...khm...egy kicsit "játszadozni". Emiatt vagyunk mi, félvérek. Az egyik szülőnk ember, a másik  (akit többnyire nem ismerünk) az isten. Mi gyűlünk ide a táborba. Az én apám Hermész, a tolvajok, kereskedők, utazók...stb istene. Anyám sose titkolta el előlem, hiszen ő is félvér, ez itt a csavar. Akkor én most háromnegyedvér vagyok? Anyám apja, pedig nem kisebb alak, mint Zeusz a főisten. Szóval Zeusz a nagyapám lenne...érdekes. Elég későn kerültem ide annak ellenére, hogy sok bennem az istenvér. Furcsa, mert állítólag a nagyobb istenek, avagy a "Nagy Triász" gyerekei (Zeusz, Poszeidón és Hádész sarjai) vonzzák a szörnyeket. Igaz, hogy nekem csak a nagyapám az egyik, de én két isten-őssel rendelkezek. A másik furcsaság, pedig maga a nevem: Aqua. Hogy kaphattam ezt? Csak magasan érzem jól magam! Ha fúj a szél, máris élettel telek meg. Szóval ott folytatom, hogy megjöttem a táborba. A Nagy Házba mentem, ott pedig Mr. D irodájába. Ez a pasas...pfft...érdekes alak. Az első kérdése az volt, hogy tudom-e ki az apám?! Naná, még szép! Hermész, az az idióta...khm...Mr. D kicsit szomorú volt. Azt mondta az a bungalló irtózatosan zsúfolt. Mikor megemlítettem, hogy a nagyapám Zeusz, gyorsan döntött: El kell mennem az Olimposzra hozzá, és megkérdezni, hogy elfogad-e és lakhatok-e a bungallójában. Elég furalátvány, hogy egy 165 centis, szőkésbarna, mélykék szemű 16 éves lány, bemegy az Empire State Buildingbe és előáll azzal, hogy ő Zeusszal akar beszélni. Az Olimposz csócs hely! Hátborzongató, de lenyűgöző is egyszerre. Zeusz készségesen fogadott. Először azt hitte, hogy az anyám vagyok és Lucynak hívott. Amikor megtudta, hogy Lucy lánya vagyok és az apám Hermész,  nagyon ideges lett. Látszólag azonban, engem bírt! Néhány kérdést tett fel, és ebből megállapította, hogy sokat örököltem tőle. Megengedte azt is, hogy a bungallójában lakjak. Jófej fater!:) Illetve nagyapó!XD Búcsúzáskor apám is odajött hozzá! Átölelt és azt mondta: Szeretlek!, és adott egy pár szárnyak cipőt. Hmm, érdekes. Zeusz pedig egy apró szárny-párral ajándékozott meg. Azt mondta, ha szállni vágyom csak érintsem meg 3-szor. Húú...ezek az "isteni" ajándékok elég furik! Még 1-szer elbúcsúztam apától és nagyapától, és visszaindultam a táborba...Szóval a táborban beköltöztem új otthonomba. Öt perc sem telt bele, máris kopogtak. Egy magas, fekete hajú, ragyogó zöld szemű, vékony srác állt az ajtóban. Ó...azok a gyönyörű szemek! Percy-ként mutatkozott be, és ellátott jó tanácsokkal, mivel ő a Poszeidón bungallóban lakik. Szerinte ez "menőnek" számít! Szeme végig csillogott, ajkai mosolyra álltak közben. Talán annak örült, hogy van egy sorstársa, vagy netán... szimpatikus vagyok neki vagy... na jó, ezt még elgondolni sem merem, mert azonnal belepirulok. Bevallom: Szégyellős vagyok!

[by:Jessica]

feb
27

Mielőtt elkezdem felrakni a fejitket, megemlíteném (megint), hogy nem egy bizonyos személy szemszögéből fog futni a történet, hanem különféle színnel megjelölöm a szereplőket (a főszereplőket) és úgy viszem végig. Így megtudhatjátok, miként gondolkodnak, és főleg miről! Remélem nem baj! Persze a Feji elején felüntetem, hogy a szereplőknek milyen színük va. (Pl.: Percy[kék], Aqua[narancssárga]...stb...) Remélem tényleg nem baj, és meértitek majd! :S:) Puszi

Jessica & Holly

feb
27

Üdv a Blogunkon!

| Szerző: ♥ Gréti♫ | 12:17 am

Sziasztok!

Mielőtt elkezdenénk írni a történetet, ha mondjam el, hogy ez a történet, nem igazán az előző könyvekhez (könyvhöz) kapcsolódik, ez inkább, amolyan "rakjunk össze valami jót" dolog. Na mind 1 remélem tetszik a történet, írjatok kommenteket, és persze ötleteket is adhattok. Szívesen elfogadjuk.

Hello, Pusz Ł

 

süti beállítások módosítása