feb
28

2.Fejezet

| Szerző: ♥ Gréti♫ | 10:05 pm

[Percy szemszöge]

Az új lány

Megálltam az első bungalló előtt. Ez volt mind közül a legterjedelmesebb. Elméleteim szerint (amik igaznak bizonyultak), az egyes bungalló Zeuszt ábrázolja. Hatalmas bronzajtajai hologramként csillogtak. Megemlíteném, hogy a bungalló előtt két (nem túl magasnak bizonyuló) márvány oszlop állt, amien egy-egy villám volt bevésve, aranyra festve. Bekopogtam, és az új lány nyitott ajtót. Hosszú szőkésbarna haja fátyolként hullt háta közepéig, ajkai lágyan köszöntöttek. Angyalarca sziporkázott a gyönyörűségtől, és a szeme, ó a csodálatos sötétkék szeme, mely rabulejtette  tekintetem, gyémántként csillogogtt. Elakadt a lélegzetem, de erőt vettem magamon, és bemutatkoztam. Elmondtam neki mindent, amit tudnia kell, elláttam jó tanácsokkal (már amennyit tudtan adni), és megosztottam vele tapasztalataimat is. Végig a szemébe néztem, azokba a varázslatos szemekbe, és próbáltam nem belepirulni a a beszélgetésbe. A szám önkétlen mosolyra húzódott. A levegő majdhogynem szikrázott körülöttünk. Éreztem, ahogy az arcomba fut a vér. Elpirultam. Elkaptam a tekintetem, hogy kicsit tisztábban tudjak gondolkodni.Próbáltam nem rá nézni, bár, meg kell mondanom elég nehéz volt. Küszköfdtem, s amikor már úgy éreztem eléggé lenyugodtam, visszafordultam sorstársamhoz. Szeméből zavartság sugárzott. A lány annyira megbabonázott, hogy nem bírtam gondolkodni. Kínos csend következett. Egymással szemben álltunk, és egy szót sem szóltunk egymáshoz.Ebben a csöndben a szemét, és az ajkát figyeltem. Furcsa, nagyon furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben. Az egyik hosszasan időzött a szemem előtt. Ábrándomban, lassan elindultam  a lány felé. Ajkaira vágytam. Arra, hogy megízlelhessem őket. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és próbáltam józan maradni. Elköszöntem Aquától, és a 3-as bungalló felé vettem az irányt. Amint kiléptem az ajtón, kitisztult a fejem, és normálisan (már ami nálam a normális) tudtam gondolkodni. MOST örültem, hogy senkivel sem kell osztoznom a bungallón, így tudok gondolkodni. Bementem saját "birodalmamba" és lefeküdtem az egyik emeletes ágyra. Éreztem, hogy a szívverésem lelassul, és felveszi a megszokott ütemét. Csak bámultam ki a fejemből, és elmerengtem ábrándjaimban. Egy végtelen pillanatban Aquára gondoltam, és erre a találkozásra. Milyen furcsa, hogy elsőre meglátsz valakit, és már olyanokat gondolsz, hogy meg akarod csókolni. Soha nem éreztem ilyet. Ez a lány, egyszerűen megbabonázott. Lassan lehunytam a szemem és az "Álmok Tengere" felé úsztam.

[by: Maria Ł]

A bejegyzés trackback címe:

https://percyjakson-thesixthseason.blog.hu/api/trackback/id/tr261798393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása